A 2020-as év végén még gondolkodtam, hogy egy összefoglalót írnék az évről, hasonlóan ahhoz, amiket régebben csináltunk BBC-vel. Sajnos azonban idő hiányában ezt elnapoltam, és inkább most estem neki egy összefoglalónak arról, hogy mi vár ránk, rátok, na meg persze a Crash Bandicoot franchisera 2021-ben. Vegyük hát sorra az érdemleges tudnivalókat! A cikk a bővebbenre kattintva folytatódik.
Ha nem is hivatalosan, de lehullott a lepel a következő Crash játékról, hála egy tajvani videojáték korosztály-besorolással foglalkozó cégnek, a Taiwan Digital Game Rating Committee-nek. Tegnap már nyílvánvalóvá vált a közelgő bejelentés, mivel az Activision a napokban kezdett el egy kirakóst küldeni videojátékokkal foglalkozó portáloknak illetve a Crash-sel foglalatoskodó ismertebb YouTuber-eknek, mely a rejtélyes, PlayStation 4 reklámban megjelent maszkot ábrázolja.
Az új játék a korábbi találgatásokkal megegyezően a Toys for Bob-nál készül, több mint 3 éve áll fejlesztés alatt, és a címe Crash Bandicoot 4: It's About Time (magyarul: „éppen ideje”). A játék úgy fest, hogy valóban érkezik a jelenlegi generációs konzolokra, tehát PlayStation 4-en, Xbox One-on is meg fog jelenni (a Numskull twitter bejegyzése szerint pedig a Nintendo Switch sem fog kimaradni). Az Xbox One verzió Xbox Series X-en is futni fog.
A történetről is kaptunk egy röpke ismertetőt: 1998-ban járunk, amikor Crash csak pihen és a szigetét járja. Rábukkan egy rejtélyes maszkra, Lani-Loli-ra, egy barlangban elzárva. A maszk egyike a kvantum maszkoknak, és ismeri Aku Aku-t. A kvantum maszkok visszatérésével, és egy kvantum hasadék megjelenésével hőseink bátrsan kelnek át a különböző dimenziókon és időkön, hogy megállítsák a felelősöket.
Kérdés, hogy mikor érkezhet a hivatalos bejelentés és az első trailer, mivel a Crash Team Racing Nitro-Fueled 3 nap múlva lesz 1 éves (lehet, hogy egybekötik az évfordulóval). Addig is legyen mindenki türelemmel, hamarosan biztos, hogy többet is megtudunk a játékról!
A tegnapi nap folyamán érkezett több kétségbeejtő hír is a Nintendo Switch tulajdonosok számára, miszerint mégsem fog jönni a CTR Nitro-Fueled az említett platformra. Aggodalomra semmi ok, nem arról van szó, hogy egyáltalán nem fog jönni, csak az Activision nem biztos még abban, hogy megjelenjen-e a játék fizikai példányokban, azon spekulálnak, hogy talán csak digitális formában fogják kiadni Switch-re a játékot. A hivatalos Crash Bandicoot oldalról is eltűnt tegnap a Switch-re való előrendelés lehetősége, mára azonban visszakerült, egy "Coming soon" (hamarosan) felirattal. Egyáltalán nem lett volna logikus a Switch-es változat visszavonása, de remélem, megnyugodtak a Switch-esek!
Bár a Crash Bandicoot hivatalos weboldalán továbbra is ott látható a Switch változat egy hatalmas „hamarosan” felirat mellett, jelenleg úgy fest, hogy mégsem lesz Crash Team Racing Nitro-Fueled Switch-re – a netes videojáték boltok elkezdték megszűntetni weboldalaikon a játék ezen verziójának előrendelési lehetőségét.
Az Amazonon is már csak PlayStation 4-et és Xbox One-t írnak. Ez arra ad okot gyanakodni, hogy a játék mégsem fog megjelenni a Nintendo konzoljára.
Az r/NintendoSwitch már azt is kiderítette, hogy az Activision kereste fel és kérte meg a forgalmazókat, hogy vegyék le weboldalaikról a Switch változat előrendelési lehetőségét, mivel annak megjelenése egyelőre kétséges.
A PS4 és Xbox előrendelések természetesen továbbra is élnek, de azért reménykedjünk, hogy a helyzet megoldódik, és talán csak valamiféle csúszásról lehet szó.
Múlt hónap 29-én végre véget ért a nem PlayStation-párti játékosok várakozása, a Crash Bandicoot N. Sane Trilogy ugyanis innentől kezdve elérhető Xbox One-on, Nintendo Switch-en és PC-n is (Steam-en keresztül) a PlayStation-ös megjelenése után kerek egy évvel.
A kisebb nagyob finomítgatások mellett, illetve a költségmentesen letölthető tavaly nyári Stormy Ascent pálya mellett– annak mondom, aki nem aki még nem hallotta volna – egy ingyenes extra szinttel is bővült a játék, ami a Crash Bandicoot: Warped-ben elérhető. Nekem már volt szerencsém kirpróbálni, és mit ne mondjak, nem könnyű! Rengeteg fejtörést okozott a szint megoldása, az akadályok elrendezését pedig egyszerűen zseniálisnak találtam. Aki teheti, próbálja ki, és izzadjon vért, mert a Future Tense egy igazi kihívás a legkeményebb Crash rajongóknak is.
Egy-két hónapja elindult a pletyka, miszerint a Crash Bandicoot N. Sane Trilogy-t nagy valószínűséggel ki fogják adni más platformokra is. A mai napon végre kiderült, a pletyka nagyon is valós, hivatalos megerősítés érkezett róla, és pontosan július 10-én fog megjelenni az N. Sane Trilogy Nintendo Switch-re, Xbox One-ra és PC-re! A bejelentéshez érkezett egy trailer is, amit megtekinthettek itt:
A Crash Bandicoot N. Sane Trilogy úton van a Nintendo Switch-re és PC-re, legalábbis a GB eye egyik szerkesztője szerint. Ha valóban hihetünk a marketing összefoglalónak, akkor az Activision kibővíti a célközönséget, és a tavaly megjelent sikeres gyűjteményt kiadja az említett platformokon is.
A cikk szerint nem elvetendő egy vadonatúj Crash játék ötlete sem, mely 2019-ben érkezhet. Bár erről több tudnivaló nem derült ki, a szerző azt is megemlíti, hogy az Activision jelenleg egy „ötéves tervet” dolgozott ki a sorozatra.
Valószínűleg az idei E3-on tudhatunk meg majd többet a Switch és PC portokról, valamint Crash jövőjéről.