Hamarosan véget ér 2020, már csak a karácsony és a szilveszter áll útjában a 2021-es évnek. Az idei év az eddigiekhez képest talán szokatlan lehetett, hiszen minden a koronavírus körül forgott, reméljük, hogy ez jövőre már másképp lesz.
Békés, áldott ünnepeket, meghitt karácsonyt, és egy egészsében gazdag, boldog új évet kíván a Crash Fan Club szerkesztősége számotokra!
A napokban bejelentette a Sony, hogy a PlayStation 5-re érkező PlayStation Collection Plus-nak a Crash Bandicoot N. Sane Trilogy is része lesz. Ez azt jelenti, hogy a PS+ előfizetéssel rendelkezők – természetesen érvényes előfizetéssel – szabadon játszhatnak a 2017-ben megjelent Crash Bandicoot platformer remasterekkel.
Lévén, hogy a Crash is egy nagymúltú PlayStation-játéksorozat, így naná, hogy a PS Plus Collection részét képezi. Én kifejezetten hiányoltam is volna a kínálatból legalább egy Crash játékot a PlayStation 4 életciklusából.
A PlayStation 5 idén november 12-én jelenik meg Észak-Amerika-szerte, és november 19-én Európa-szerte.
Újabb törölt rész tervei kerültek felszínre. A Crash 'N' Burn fejlesztését 2014-ben kezdte meg a Big Red Button Entertainment, azonban az Activision végül nem hagyta jóvá. Videóért és bővebb infóért látogassatok el a videojátékok, kiadatlan játékok részlegébe, vagy pedig nemes egyszerűséggel kattintsatok ide.
A mai nap jeles nap, ugyanis hivatalosan is megjelent a Crash Bandicoot 4: It's About Time. Mondhatnánk, hogy „éppen időben”, hiszen nagyon vártuk már Crash legújabb kalandját. Mától tehát megvásárolható PlayStation 4-re és Xbox One konzolokra, a jelek szerint pedig jövőre érkezik a PlayStation 5 és Xbox Series X változat is.
Idő előtt kiszivárogtak a PS4-es és Xbox One-os trófeák/teljesítmények, amiből úgy fest, hogy jóval kevesebb szint lesz a végső játékban, mint 100, legalábbis, ha nem számítjuk bele az N. Verted és a Flashback szinteket.
A trófeák listáját, és a személyes véleményemet a bővebbenre kattintva érhetitek el.
Három nap múlva, azaz október 2-án érkezik a várva várt folytatás, azaz már csak kettőt kell aludni a Crash Bandicoot 4: It's About Time megjelenéséig. Utolsó kedvcsináló trailerén láthatjuk a játékot.
A napokban a GameInformer exkluzív betekintést kapott a Toys for Bob csapatától a már lemezbe lézerezés szakaszában tartó Crash Bandicoot 4: It's About Time játékmenetébe, melyben a negyedik és egyben utolsó maszkkal, 'Akano-val ismertették meg a honlap újságíróit.
A negyedik maszk képessége nagyon hasonlít a Crash Bandicoot 3: Warped-ból ismert death tornado-ra, azonban abban különbözik tőle, hogy viselése közben Crash és Coco korlátlan ideig pöröghetnek, illetve még egyet ugorhatnak a levegőben is. Hatalmas szakadékok felett lehet átsuhanni vele, össze lehet törni a fém keretes dobozokat illetve vissza is lehet irányítani ezzel a fajta pörgéssel az ellenséges rakétákat és töltényeket.
Nem is szaporítanám tovább a szót, nézzétek meg ti is a játékmenetről készült másfél perces ízelítőt, amely a „Give it a Spin” nevű szintre kalauzol el bennünket, mely az első pálya lesz a játékban, ahol 'Akano-val találkozunk.
Tegnap este töltött fel a PlayStation Underground a YouTube-ra egy videót, melyben bemutatják a játszható Tawnát, és egy átvezetőt is, amelyben Crash és Coco összetalálkozik vele. A drasztikus stílusváltás oka, hogy ez a Tawna nem az ő Tawnájuk, hanem ő a 11. dimenzióból származik.
Egy korábbi cikkben már említettem a játszható Tawna és N. Tropy lehetőségét, ebből most már az egyikben teljesen biztosak lehetünk, de több mint valószínű, hogy hamarosan N. Tropy-t is bejelentik.
Az is kiderült, hogy aki digitálisan előrendeli a játékot PlayStation Store-on vagy Xbox Marketplace-en keresztül, az szeptember 16-tól a megjelenés napjáig nyúzhatja a játék demó változatát. A többieknek, akik nem rendelik elő vagy dobozosan terveznek vásárolni, sajnos ez a demó nem lesz elérhető a jövőben sem. :/