Győzött a Crystal's Wrath, új szavazás kezdődik!2013.10.31. 16:50, Crash-b [Dorci]
Október havi szavazásunk is lezárult a mai nappal - igaz, hogy még nincs november elseje, így szíves elnézéseteket kérem az előrehozásért, gondolom nem nagy probléma - nézzük is meg gyorsan az eredményeket! Amikor elkészítettem a szavazást, már előre gondoltam, hogy biztosan a Crash Bandicoot Crystal's Wrath fog győzni, és ahogy az látható, így is lett. Összesen 42 szavazat érkezett, ebből a Crystal's Wrath 34 szavazatot (81%) kapott, mögötte pedig "kissé" lemaradva a Crash Bandicoot HD botorkál, méghozzá összesen 8 szavazattal (19%). Mindezek ellenére sem mondhatjuk azt, hogy a Crash Bandicoot HD rossz fangame lenne, sőt! A szavazás megtekintéséért kattintsatok ide!
Sokan azt gondolnák, hogy következő szavazásunk a halloweennal lesz kapcsolatos, ha ez volt a tippetek, az bizony nem vált be, mert ezúttal egy kis felmérést tartunk arról, hogy ki miért látogatja az oldalt. A kérdés egyértelmű, összesen 10 válasz közül tudtok választani. Tekintsétek is meg és szavazzatok is azonnal, a szavazást a megszokott helyen találjátok!
Gasmoxia sale - egy rakás Crash gyűjtemény2013.10.30. 05:00, Crash-b [Dorci]
Úgy látszik egy külföldi Crash rajongó - nevezetesen Gasmoxia - nagy eladást tart az eBayen. Rengeteg Crashes gyűjteményt találhattok, olyanok is szerepelnek a listán, amiket soha nem árultak boltokban, vagy nagyon-nagyon ritkák világszerte. A cuccok persze iszonyat drágák, a legolcsóbbak talán a matricák és a hűtőmágnesek. Fogalmam sincs róla, hogy Magyarországról valaki rendelni fog-e Crash cuccokat ennyiért, de gondoltam megosztom az olvasókkal ezt a kis ínyencséget. Aki megtekintené a listát, az kattintson az alább látható linkre! (a listán olyan cuccok is vannak amik nem kapcsolódnak Crashhez)
Gasmoxia eladási listája
Újabb fangame a láthatáron?2013.10.28. 09:00, Crash-b [Dorci]
Manapság már szinte össze sem tudjuk számolni, hogy hány rajongó alkotta Crash fanjáték készül, ha a listába beleértjük a flash és a hasonló, vagy kisebb kaliberű játékokat is. Egyértelműen a vezető réteg a Crystal's Wrath és a Crash Bandicoot HD, de a többieket se becsüljük le független attól, hogy amatőr munkát végeznek-e vagy sem. Úgy is mondhatjuk, hogy felkapott lett egy videó a YouTubeon, az még korántsem biztos, hogy a videón látottakból játékot fog-e készíteni vagy csak tesztelgetésnek szánja a munkálatokat, pontosabban még a készítő sem biztos benne, a videó leírásánál ugyanis ezt olvashatjuk: "A Wumpa gyümölcsök és Aku Aku lesz az utolsó dolog, amin dolgozni fogok még mielőtt játékot, vagy valamit készítenék." A videóban látható Crash modell elég bugyutának tűnik, de a nyilatkozatban az is olvasható, hogy a Crash modellt valaki más készítette, a tesztelő csak letöltötte a netről próbamodellnek, és valószínűleg le lesz cserélve a karaktermodell, illetve jobb animációkat láthatunk a későbbiekben. Fogalmunk sincs róla, hogy ebből mi fog kisülni, de a videót mindenesetre elhoztuk, megtekinthetitek alább:
Frissítés özön2013.10.27. 07:48, Wickon

Szép jó reggelt minden kedves olvasónak! Az útóbbi időkben csak Crash-b hírezett, de ez idő alatt jómagam is rengeteg cikken dolgoztam a háttérben.
-
A Játékokba belekerült a Crash Twinsanity, és ott megtaláljátok a Kimaradt ötleteket, amit korábban "Azok az 5letek amelyeket nem használtak fel a Twinsanityben" néven ismertetek. Több mint húsz új érdekességet olvashattok, olyanokat amelyekről talán még nem is hallottatok.
-
A Karakterek közül megírtam Fake Crash, Ripper Roo, Tiny Tiger és Dingodile adatlapját.
-
Bár már egy ideje megírtam már a Crash Bandicoot Nitro Kart 3D N-gage-es tesztjét, mégsem került bele egyik cikkembe sem, úgyhogy remélem tetszeni fog.
-
Újraírtam Az Igazi bendikutok cikket. Manapság már egyre ismertebbek ezek az állatok.
Ó, képzeljétek, a biológia tanárom (körülbelül 50 éves) kérte, hogy gyűjtsünk afrikai állatokat, én kiírtam a bandikutot, ő pedig mondta, hogy abból a Crash Bandicoot játékból ismeri.
Egyenlőre ennyivel tudtam jelentkezni, de folyamatosan dolgozok cikkeken.
Crash Bash TV reklám2013.10.25. 06:00, Crash-b [Dorci]
Néhány napja egy fórumon egy Crash rajongó megosztott egy képet a Crash Bashről, ami nagyon ritka példány volt, vagy alig látták csak néhányan a fanok közül, így elég kérdéses dolog volt, hogy a kép vajon honnan származhat, miből lehetett kifényképezve. A kérdésre szinte pár órára rá már választ is kaptunk: feltöltötték a YouTubera a Crash Bash TV reklámját! A játék rekláma a külföldi Cartoon Network csatornákon ment, és az is kiderül a videóból, hogy annak idején egyfajta nyereményjátékot tartott a csatorna a Crash Bashről. A videóban szereplő karakterek egyáltalán nem hasonlítanak a Crash Bash valódi karaktermodelleire, de legyen ez a legkisebb gond, a lényeg, hogy előkerült! Tekintsétek meg a fél perces reklámot!
FanArt csokor - part 12013.10.24. 08:00, Crash-b [Dorci]
Új rendszert vezetünk be a CFC-n, melynek neve FanArt csokor lesz (ez a név később még változhat), na de mi is ennek a célja? Nos, mint azt tudjuk, sok-sok éve nem jelent már meg új Crash rész, ennek köszönhetően sajnos kevés a Crashről szóló hír, persze szerencsére eddig akadtak újdonságok, elég csak gondolnunk a Crystal's Wrathra, a Crash Bandicoot HD-re, videókra, felfedezetlen képekre, illetve régi Crash részekről előkerülő infómorzsákra, azonban előfordul, hogy több napon keresztül nem érkezik semmiféle új hír, ezért a hírcikkhiányt ezzel a fan art rendszerrel szeretnénk pótolni. A képek persze nem a mi kreálmányaink, véletlenszerűen vannak összeválogatva (általában deviantartról fogom szedni őket). A rajzok nem lesznek feltétlenül művésziek, különböző szempontok alapján lesznek válogatva, az igényes képek mellett látni fogtok humoros, vicces, borítót ábrázoló, képregényszerű, vagy valamelyik Crash részre utaló képet. Fogadjátok örömmel az első gyűjteményt!

Újabb hamis honlapkép2013.10.22. 10:00, Crash-b [Dorci]
https://crashfanclub.gportal.hu/portal/crashfanclub/image/gallery/1738453232.png
Az idei évben ez már a második nyilvánosságra került csalás a hivatalos Crash Bandicoot honlappal kapcsolatban, egy pihentagyú ismét kezébe vette a Photoshopot, és összedobott egy képet, ami a hivatalos Crash honlapot ábrázolja, méghozzá egyfajta reboot formájában. Mivel ez már a második ilyen eset, joggal kérdezhetjük, vajon mikor érnek véget ezek az átverések és mikor lép újra működésbe (természetesen igazából) a hivatalos weboldal?
A képen a crashbandicoot.com/reboot link jelenik meg, ám az egyenesen biztos, ha valaki megpróbálja elérni az említett linket, az garantáltan nem fog működni! Ámbár ezek mellett egy Crash rajongó azt állította, hogy a hivatalos honlap nagyon-nagyon ritkán működésbe lép, de ha ez történik, a weboldal átirányít az Activision honlapjára. Ebből akár arra is gondolhatunk, hogy a Crash széria nem halott, hanem csak pihen, igaz kissé hosszú ideje, és senki sem tudja mikor kerül sor egy új részre, de egy biztos: Crash csak pihen.
Klikk a képre, ha nagyobb méretben szeretnéd megnézni!

Uka Uka tervezése - 2. rész2013.10.20. 08:00, Crash-b [Dorci]
Folytatódjék Uka Uka története, itt a második rész! Lássuk mit mond Charles Zembillas:
"Folytassuk a sort mindenki kedvenc gonosz voodo maszkjával, Uka Ukával a Crash Bandicoot 3 Warpedből. Az első két rajz az utolsó dizájnok amiket csináltam a karakter tervezésekor 1998. január 29-én. Ennél a pontnál kezdett el Uka Uka nagyjából végleges lenni a Naughty Dog szemében. Az ezt követő összeülésen 1998. február 12-én belekezdtem Uka Uka végleges vázlatába, ami a harmadik képen látható. Ezeket a fénymásolatokat azon a napon hoztam létre, amikor az eredeti tervrajzok elkészültek, hogy megőrizzem a munkáimat és meg tudjam osztani veletek."

|